Motor-, Quad- és Elektromos Jármű szerviz Cím: 1039 Bp. Család u. 32. +3630/972-03-20

fancsi.motor@gmail.com

Hasznos információk a motorgépjárművekkel kapcsolatban:

Profi motorkerék szerelés a biztonságos közlekedésért

A motorkerék szerelése megfelelő szakmai tapasztalatot követel meg. Bízza szakemberekre a feladatot, és a biztonságos közlekedés garantált tavasztól!

Tavasszal ismét előtérbe kerül a motorozás sokak számára. A kétkerekűek által kínált szabadság, élmények a többségnek már nagyon hiányoztak, és most újból lehet hódolni a kedvenc szabadidős tevékenységnek. Mielőtt a tulajdonosok használatba vennék a járműveket, célszerű szakembereket felkeresni a műszaki állapot ellenőrzéséhez, szereléshez.

Motorkerék szerelés, az egyik legfontosabb teendő

Mindenképp ki kell emeljük a motorkerék szerelés fontosságát, hiszen rengeteg minden múlik a gumik, kerekek állapotán. Bizonyos rendellenességek instabilitást is eredményezhetnek, ez pedig rövid időn belül akár komoly balesetekhez is vezethet.

A jó állapotú kerekeknél nem kell aggódni a problémák miatt, azonban mindenképp szakembereknek kell visszaigazolást adniuk az állapotukról.

Műhelyünkre maximálisan számíthat a műszaki állapot felmérésben, motorkerék szerelésben egyaránt.

Honlapunkon bővebb információkat is talál. Ha kérdései lennének, forduljon hozzánk bizalommal a megadott elérhetőségeinken!

Elektromos kerékpár szerelés: profi munka a biztonságos használatért

Szeretné biztonságosan használni az elektromos kerékpárját? Figyeljen oda a szerelő választására, keresse műhelyünket, a minőséget garantáljuk!

Az elektromos kerékpárok nagy népszerűségnek örvendenek, egyeseknek sokkal jobb utazási élményt nyújtanak a hagyományos biciklikhez képest. Ahogy más műszaki berendezéseknél, úgy ezeknél a járműveknél is felmerülhetnek problémák, amik megszüntetését mindenképp profi szakemberekre kell bízni. 

A felkészült szakemberek alaposak

Az elektromos kerékpár szerelését azért kell valódi szakemberekre bízni, mert munkájuk által garantálják később a biztonságos használatot. A profik alaposak, körültekintőek, mindenre odafigyelnek azért, hogy az adott rendellenesség ne okozzon balesetveszélyes helyzeteket.

színvonalas szerelés mellett arra is odafigyelnek, hogy jó tanácsokkal lássák el a tulajdonosokat, így ők tudják növelni a biciklik élettartamát is.

Most télen mindenképp fontos a körültekintés, mert a helytelen tárolással komoly meghibásodásokat lehet előidézni.

Az elektromos kerékpárok szerelését bátran ránk bízhatja, az eszközök itt a legjobb kezekben vannak! Ha bővebb információkra lenne szüksége, keressen minket bizalommal a megadott elérhetőségeinken, készséggel állunk az érdeklődők rendelkezésére.

Elektromos kerékpár javítás: mik a legjellemzőbb problémák? 

Az elektromos kerékpárok esetében is léteznek jellemző hibajelenségek. Ha tapasztalja a problémát, keressen minket a szakszerű javításért!

Az elektromos kerékpárok rendkívül népszerű közlekedési eszközök, ám sajnos esetükben sem lehet mindig kivédeni a hibákat. Nem mindig használ az odafigyelés, rendszeres karbantartás, külső tényezők is befolyásolhatják a kerékpárok állapotát.

A legfontosabb ilyenkor, hogy minél hamarabb profikhoz kerüljön az eszköz, és megkezdődjön a szakszerű javítás.

Mik a legjellemzőbb problémák?

Gyakori rendellenességnek számít például a láncnyúlás, amit az elhasználódás eredményez. Ahhoz, hogy az embert ne váratlanul érje ez a hiba, tanácsos fél évente megvizsgálni azt, hogy a lánc kellően feszes-e?

A teleszkóphibák szintén jellemzőek ezeknél az eszközöknél. A szennyeződések sok bajt tudnak okozni ezzel kapcsolatban, ezért fontos, hogy a tulajdonosok többször letöröljék, ellenőrizzék.

Ha észleli a problémákat, keressen minket mihamarabb az elektromos kerékpár javításért! Bővebb információkért vegye fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeinken, készséggel állunk az érdeklődők rendelkezésére.

A motorfelni javítás okai és eszközei

A motorfelni javítás feltétele a jó szakember és a hiánytalan eszközkészlet. A sérült felni a motor kerekeinek használatát is rossz irányba befolyásolja.

A felnik a járművek kerekeinek kiegészítői, amik hatással vannak a jármű használatának komfortjára és nem utolsó sorban a biztonságára is. Leggyakrabban ütközés, ütődés következtében kap sérülést ez az alkatrész. Útpadkának ütődve elveszítheti eredeti formáját, a felszínének eredeti simaságát. Ennyi már elég ahhoz, hogy a motoros megérezze a változást, de a futóműre is hatással lehet az elváltozás.

A javítás vagy a felújítás célja visszaállítani a motor felnijének szerkezeti és esztétikai állapotát. A javítás, felújítás eszközei közé tartoznak például a görgőző, polírozó, szinterező  és eszterga gépek is. Ezekkel lehet egyengetni a felni anyagát.

A felniket csak akkor tudja használni a motoros, ha azok olyan formában vannak, mint amikor megvásárolta őket. Ne használja tovább a sérült vagy eldeformálódott motorfelniket, ez a saját érdeke és mások biztonságának a feltétele!

Motorkerék javításért és beállításért is jöjjön a műhelyünkbe!

A motorkerék javítást szerelőkre kell bíznia, ez garantálja a biztonságos motorozást. A járgány kiváló állapotú kerekek nélkül nem használható.

Többféle motortípust különböztetünk meg, ezekhez olyan gumiabroncsokat kell felszerelni, ami a terepviszonyokhoz, a motor gyakori használatához illik. Robogó, sportmotor vagy túramotor, korántsem mindegy, milyen gumikat kap.

A motorkeréknek szüksége lehet kerék kiegyensúlyozásra vagyis gumi centrírozásra is. Ennek az egyik célja, hogy a kereket érő súlyt optimalizálja, ami hatással van a kerék és az útfelület kapcsolatára. A centrírozás tulajdonképpen a kerekek súlypontjának középre igazítását jelenti. Ezek a beállítások segítenek abban, hogy a gumiabroncsok tovább használhatóak legyenek, ne kopjanak el idő előtt.

Az abroncsok szerelésének, javításának oka lehet sérülés, kopás vagy elöregedés is. A szerelő műhelyünkben minden alkalommal átvizsgáljuk a motorját és ha szükséges, akkor javítjuk, korrigáljuk az alkatrészeket vagy azok teljesítményét. Számíthat ránk, ha a motorkerékpárjáról van szó!

Itt a tavasz, ideje felkeresni a robogó szervizt!

Robogó szervizünk vállalja a jármű állapotának ellenőrzését és a szükséges javítások elvégzését. Ne kockáztasson, a hosszú pihenő után nézesse át a robogót!

A tél nem a motorosok és robogósok kedvenc évszaka. Ilyenkor sokan hosszú pihenőre küldik járművüket, és csak a jó idő beköszöntével kezdik újra használni. Most eljött ennek is az ideje, ám a hosszú pihenő után érdemes elsőként robogó szervizünket meglátogatni

Itt alaposan átvizsgáljuk a járművet, ha pedig szükség van valamilyen javításra, azt egyből el is végezzük. Gondoskodunk a gyengélkedő alkatrészek cseréjéről, a kenőanyagok biztosításáról, illetve mindenről, ami az üzembiztos működéshez szükséges. Robogó szervizünk megbízható, alapos szakemberekkel dolgozik együtt, akikre nyugodtan rábízhatja kedvenc járművét. 

Amennyiben felkeltettük az érdeklődését, és úgy döntött, hogy igénybe veszi robogó szervizünk szolgáltatásait a hosszú téli pihenő után, keressen minket bizalommal a megadott elérhetőségeinken! Munkatársaink készséggel állnak rendelkezésére akár még a mai nap folyamán. 

Guruljon akkumulátoros Ztech E-bike-on!

Ztech E-bike, a jövő biciklije, ami már a jelenben is gurul. Az elektromos járművek nemcsak autók lehetnek, hanem kétkerekűek is.

Az elektromosság olyan energiaforrás, ami képes életre kelteni a járműveket és emellett a környezetet is kíméli. Azt gondolná, hogy egy kerékpárnak nincsen szüksége elektromos meghajtásra, hiszen már ott a pedál, ami emberi erő segítségével mozgásra bírja a kerekeket.

A Ztech E-bike elektromos biciklijei több modellben készülnek és egy egészen új élményét tudják nyújtani a kerékpározásnak. Több tíz kilométert tud maga mögött hagyni a kerékpáros, anélkül, hogy megerőltetné magát. Az akkumulátor meghajtású bringa a  hosszabb utak kiváló eszköze. Egyértelműen van helye a garázsban a régi bringa mellett vagy akár ahelyett is.

A motorkerékpárok mellett egyéb kétkerekűek is  begurulhatnak a műhelyünkbe. A Ztech E-bike egyes modelljeit szervizeljük, felkészítjük és rövid időn belül használatra készen átadjuk az ügyfélnek. Guruljon elektromos járművel és tegye le voksát a környezetbarát közlekedés mellett!

Lithium ion akkumulátor csomag gyártás, egyedi igények szerint!

Líthium ion akkumulátor csomag gyártását vállaljuk egyedi igények szerint, megfizethető áron, professzionális kivitelezéssel. Keressen minket bizalommal! 

Az akkumulátorokkal kapcsolatban is vannak olyan helyzetek, amikor teljesen egyedi megoldásokra van szükség. Ilyen lehet például, hogy egy speciális berendezéshez van szükség áramforrásra, ám nincs mitől tartani, ugyanis cégünk vállalja a líthium ion akkumulátor csomag gyártását

A líthium ion akkumulátor csomag gyártását minden esetben egyedi igények alapján végezzük. Teljes körű szolgáltatást nyújtunk, vagyis a tervezéstől a kivitelezésig számíthatnak ránk ügyfeleink. Nagy tapasztalattal rendelkezünk, áraink ugyanakkor megfizethetőek, így minden szempontból megéri hozzánk fordulni. 

Amennyiben Ön is a líthium ion akkumulátor csomag gyártás iránt érdeklődik, ne menjen tovább, forduljon hozzánk! Vegye fel velünk a kapcsolatot akár még ma, munkatársaink készséggel válaszolnak a felmerülő kérdéseire a megadott elérhetőségeink bármelyikén! 

Motorkerékpár felni görgőzéssel kijavíthatóak a felni hibái

A motorkerékpár felni görgőzéssel a régi felnit meg lehet menteni. Ne cserélje le a régi felnit, mi segítünk megtartani a régit!

A motorok felnijén bizony nyomot hagy a rendszeres motorozás. Az utakon, parkolás közben könnyen érhetik ütések a felnit, ami ennek következtében eldeformálódhat, a felülete egyenetlenné válik. Azon kívül, hogy nem mutat jól, a motorozás biztonságát, a motorkerékpár teljesítményét is ronthatja ez az állapot. A sérült felni felismerhető onnan is, hogy ráz út közben. A motorkerékpár felni görgőzéssel eredményesen ki lehet javítani a hibákat. A motorkerékpár felni görgőzés után a felni újra sima, kör formájú lesz. A művelethez sokszor egy nap várakozási idő is elegendő. Érdemes szervizeléskor ellenőrzést kérni a felnire, mert a sérülések nem mindig észrevehetőek szabad szemmel.

A motorkerékpár szervizünkben elvégezzük a szükséges javításokat a motoron, ennek köszönhetően esztétikai és műszaki szempontból is újra teljes értékű lesz a járgánya. A honlapunkon találja az elérhetőségeinket, egyeztessen velünk időpontot a szervizünkbe!

Quad szervizelés: bízza ránk a jármű javítását! 

Quad szervizelés Budapesten, kedvező áron, gyorsan, megbízható, tapasztalt csapattól! Keressen minket, ha Önt is a szezon közepén hagyta cserben a jármű! 

A quadozás sokaknak a kedvenc nyári programja. Azonban nagyon fontos, hogy odafigyeljünk a jármű karbantartására is, annak érdekében, hogy valóban felhőtlen legyen a szórakozás. A quad szervizelést minden esetben szakértőkre kell bízni. 

Nyilvánvaló, hogy egy quad sokkal nagyobb terhelésnek van kitéve, mint egy átlagos jármű, ezért semmi esetre sem szabad elhanyagolni a karbantartását. Ha bármilyen változást észlelünk a működésében, akkor érdemes mielőbb felkeresni egy megbízható, quad szervizeléssel foglalkozó céget. Ha épp ilyen után kutat, ne menjen tovább, csapatunk nagy tapasztalattal rendelkezik ezen a téren és kedvező feltételekkel vállalja a jármű javítását! 

Amennyiben felkeltettük az érdeklődését a quad szervizelés iránt, ne habozzon, forduljon hozzánk bizalommal akár még ma! Szívesen állunk rendelkezésére a megadott elérhetőségeink bármelyikén. 

Motowell partnerszerviz, ahol valódi szakértők dolgoznak! 

Motowell partnerszerviz, ahol igazi szakértők foglalkoznak a márka motorjaival. Vegye fel velünk a kapcsolatot, és tudja a legjobb kezekben járművét!

Ha motor javításról van szó, sokaknak fontos, hogy olyan szervizt találjanak, ami szoros kapcsolatban áll az adott márkával. Ez azért lényeges, mert így valóban szakszerű segítséget kaphatnak járműveik rendbetételéhez. A szakemberek ilyen helyeken kellően ismerik a márka járműveit, így a hibákat is hamar tudják orvosolni. Amennyiben Ön Motowell típusú járművéhez keres megfelelő szervizt, ne kutasson tovább, mert jó helyen jár!

Motowell partnerszervizünkben a legjobb helyen vannak a márka járművei. Kellő tapasztalattal, gyakorlattal rendelkezünk a hibafeltárás és a javítás terén. Szinte bármilyen Motowell járművel kapcsolatban fordulhatnak hozzánk a tulajdonosok. Minden eszköz a rendelkezésünkre áll ahhoz, hogy minőségi szolgáltatásokat kínáljunk az ügyfeleknek.

Motowell partnerszervizünk a legjobb választás a márka járműveihez, bízza ránk a javítást, ehhez keressen minket a megadott elérhetőségeinken!

Díszcsík gyártásért is kereshet minket!

díszcsík gyártásban élen járunk, igényes megoldásainkkal garantáljuk, hogy elégedett lesz. Bízza ránk az optikai tuningot, keressen minket bátran!

A motorosok közül sokan érdeklődnek a díszcsík gyártás iránt. Szeretnék megtalálni ehhez azt a vállalkozást, ahol tapasztalt szakemberek foglalkoznak ezzel, így az igényes végeredmény garantált. Amennyiben Ön is keresi még a megfelelő személyeket a gyártáshoz, ne kutasson tovább, mert jó helyen jár!

Az érdeklődők a díszcsík gyártásért is kereshetnek bennünket. Igényes megoldásainkkal a legjobbat hozhatják ki az ügyfelek motorjaikból. Szinte bármilyen elképzeléshez tudunk igazodni, a végeredménnyel garantáljuk, hogy maximálisan elégedett lesz. Munkánk során a legapróbb részletekre is odafigyelünk, a díszcsík rögzítéssel kapcsolatban sem érhetik kellemetlen meglepetések.

Honlapunkon bővebb információkat is találhat a szolgáltatásról. Ha szeretne ajánlatot kérni, vagy kérdései lennének, keressen minket bizalommal a megadott elérhetőségeinken, ahol munkatársaink készséggel állnak az érdeklődők rendelkezésére.

Elektromos bicikli szerviz hosszabb utak előtt

Elektromos bicikli szerviz, hogy a hosszabb utak is gondtalanul teljenek! Hozza el műhelyünkbe kerékpárját, és átvizsgáljuk, mielőtt útnak indulna vele!

Elektromos biciklivel fáradtság nélkül lehet róni az utakat, sőt, az emelkedők sem jelenthetnek akadályt. Nem meglepő hát, hogy egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a hagyományos kerékpárok korszerűbb változatai. Ám a gondtalan közlekedés ezekkel a járgányokkal is csak úgy garantálható, ha azokat rendszeresen átvizsgálja egy szakember. Ön is jól dönt, ha egy hosszabb biciklitúra előtt az elektromos bicikli szervizbe vezet az első útja!

Természetesen a biztonság az első, de még csak balesetnek sem kell történnie, elegendő egy váratlan meghibásodás ahhoz, hogy a kellemesnek ígérkező programot éppen maga a kerékpár tegye tönkre. Ha elektromos bicikli szerviz szakértőjére bízza a járgányt, rengeteg bosszúságtól kímélheti meg magát, ezért nem érdemes kihagyni az átvizsgálást.

Ne várja meg, míg probléma adódik, inkább hozza el kerékpárját műhelyünkbe, hogy felkészülten indulhasson útnak!

Motorszerviz, ahol a gyorsaság is számít! 

Motorszerviz, ahol a rövid határidők miatt nem kell aggódni. Szolgáltatásaink rugalmasak, megbízhatók, válasszon minket és a gyorsaságot!

Ha motorkerékpár javításról van szó, sokaknak nem csupán az a fontos, hogy megbízható szolgáltatót találjanak a szervizeléshez, hanem az is, hogy a javítást minél hamarabb meg lehessen oldani. A kétkerekű járművek egyeseknek fontos munkaeszközöknek számítanak, másoknak pedig a közlekedéshez elengedhetetlenek. Amennyiben Önnek is lényeges szempont a gyorsaság, keresse bizalommal motorszervizünket!

Motorszervizünkben előtérbe helyezzük a rövid határidőket, hiszen tudjuk, hogy sokaknak szükségük van a járművükre. Szerencsére a gyorsaság nem okoz gondot a munkánknál, hiszen kellő gyakorlattal, tapasztalattal rendelkezünk. Hatékonyak vagyunk a hibafelismerésben és a javításban, garantáljuk, hogy elégedett lesz a munkánkkal.

Honlapunkon bővebb információkat is találhat rólunk. Ha igénybe venné a szolgáltatásunkat, forduljon hozzánk bizalommal a megadott elérhetőségeinken!

Elektromos kerékpár értékesítés: minőségi járművek, jó árak

Az elektromos kerékpár értékesítés jó áron! Fedezze fel a kétkerekű járművek újdonságait!

A kerékpározáshoz sokféle jármű kapható, csak tudni kell, hol, mikor használja a biciklit a leggyakrabban. A városi közlekedéshez is lehet biciklire pattanni, akár olyanra is, amit akkumulátor hajt! Ezek a kerékpárok kicsit gondosabb tárolást és karbantartást igényelnek annak érdekében, hogy hosszú távon is a legtöbbet tudják nyújtani. A befektetett költségek és energia azonban megéri, mert a bicikli kényelmes használata egyértelmű előny.

Az elektromos kerékpár értékesítésben élen járunk, egyedi igényeket is ki tudunk szolgálni. Szép, új, hatékonyan teljesítő kerékpárokat kínálunk! Az elektromos kerékpár eladáshoz minden tapasztalattal rendelkezünk. Amennyiben érdeklik ezek a városi járművek és szeretne a kedvenc színében új kerékpárt akkumulátorral vásárolni, keressen minket bizalommal!

Az elektromos kerékpár értékesítéssel kapcsolatban minden információt megosztunk az érdeklődőkkel valamelyik elérhetőségünkön!

Elektromos jármű szervizünk felkészíti a hidegre kerékpárját! 

Elektromos jármű szervizünk vállalja elektromos kerékpárok javítását rövid határidővel, megfizethető áron! Bízza ránk járműve felkészítését a télre! 

Ahogy az autókra, úgy az elektromos járművekre is igaz, hogy a hideg időre fel kell őket készíteni. Ha télen is szeretnénk használni a kerékpárt, akkor még a nagy hideg megérkezése előtt érdemes elvinni egy megbízható elektromos jármű szervizbe, ahol átvizsgálják, és, ha szükséges, kijavítják a hibáit. 

Először is szükség lehet például olajozásra, mert a hidegben a már elhasznált olaj könnyen megavasodhat. Mindenképp meg kell nézni, hogy a fékek rendesen működnek-e, hogy jól vannak-e beállítva, hiszen a csúszós úton a bicikli féktávolsága is megnő. Az elektromos jármű szervizben a gumik állapotára is érdemes figyelmet fordítani, ugyanis a túl kopott abroncsok ugyanúgy életveszélyesek lehetnek, mint az autók esetében. 

Amennyiben Ön is szeretné felkészíteni elektromos kerékpárját a télre, ne habozzon, forduljon hozzánk bizalommal! Elektromos jármű szervizünkre kedvező feltételekkel számíthat! 

Lithium ion akkumulátor gyártás minőségi szolgáltatás keretein belül! 

Lithium ion akkumulátor gyártással kapcsolatban is állunk az ügyfelek rendelkezésére. Szolgáltatásunk ügyfélközpontú, megbízható, válasszon minket!

A lithium ion akkumulátorok kulcsfontosságú szerepet töltenek be az elektromos járművek működtetésében. Ahhoz, hogy biztosítani tudják a megfelelő áramellátást az eszközöknek, mindenképp megbízható akkumulátorokra van szükség.

lithium ion akkumulátor gyártás terén éppen ezért a maximumot nyújtjuk! Ügyfeleink számára valóban megbízható, színvonalas szerkezeteket kínálunk az elektromos járművekhez, így azok zökkenőmentesen, gond nélkül használhatók a mindennapi közlekedéshez. A gyártás mellett lithium ion akkumulátor felújítással is foglalkozunk, így, ha adna még egy esélyt az eszköznek, bátran ránk bízhatja a munkálatokat!

Weboldalunkon bővebb információkat is találhat szolgáltatásunkról. Bízza profikra magát, válassza a gyártást vagy a felújítást! Ha kérdései lennének, forduljon hozzánk bizalommal, kollégáink készséggel állnak az érdeklődők rendelkezésére.

Robogó szerviz korrekt árakkal és profi csapattal

Robogó szervizből többet is talál a fővárosban vagy annak környékén, de ne vigye a járművét olyan műhelybe, ahol nem vigyáznak arra! A robogó praktikus jármű, amivel könnyedén lehet parkolni és gyorsan el lehet jutni egyik pontból a másikba. Ahhoz, hogy sokáig tudjon vele járni, rendszeresen karban kell tartani és a javítást sem szabad halogatni, ha szükség van rá.

Egy olyan szerelő műhelybe, ahol értik a dolgukat és korrekt szolgáltatásokat reális áron kínálnak, hosszú távon is vissza lehet térni. Ha még nem talált ilyen helyet, akkor ajánljuk a figyelmébe a Fáncsi Motort! A robogója nálunk jó kezekben van, ami azt jelenti, hogy vigyázunk rá, megjavítjuk, karbantartjuk, amikor szükség van rá. Mi nem olyan robogó szerviz vagyunk, ahol sokáig húzzák az időt a sok ügyfélre hivatkozva. Azt vállaljuk el, amit meg is tudunk csinálni, méghozzá a lehető legmagasabb színvonalon.

Lépjen kapcsolatba a budapesti robogó szervizünkkel, ha segítségre van szüksége a járműve karbantartásához vagy javításához!

Bowden gyártás egyedi igények szerint

Bowden gyártás megbízhatóan, rövid határidővel, a jármű sajátosságaihoz igazítva!

A bowdenek sokféle szerkezetben kaphatnak helyet, a fékezés, a sebességváltás, de az ablakok mozgatása során is segíthetik az erőátvitelt. Bármi legyen is a pontos feladatuk, az intenzív igénybevétel miatt a bowdenek elhasználódnak idővel, ilyenkor pedig gondoskodni kell az új alkatrészről.

Műhelyünkben nem csupán a karbantartást és javítást, de ha elérkezik az idő, a bowden gyártást is vállaljuk. Megbízható, strapabíró alkatrészeket készítünk, és maximálisan szem előtt tartjuk, hogy milyen megoldást követel meg a környezet. Célunk, hogy a hozzánk forduló tulajdonosoknak a lehető legkevesebb ideig kelljen nélkülözniük járművüket, így nem csak hatékonyságra, hanem gyorsaságra is törekszünk.

Ügyfeleink a bowden gyártás mellett más alkatrészek előállítása esetén is számíthatnak ránk, szintén professzionális megoldást nyújtunk a spirál gyártás terén. Bármilyen alkatrészre van szükség, szakszerű és precíz munkát végzünk – forduljon hozzánk bizalommal, és tapasztalja meg Ön is!

Lithium ion akkumulátor csomag gyártás, felújítás kedvező feltétellel

Lithium ion akkumulátor csomag gyártással kapcsolatban keressen minket bizalommal! A Lithium ion akkumulátor olyan alkatrész, aminek a segítségével elektromos áramot lehet előállítani. Az elektromos áram az elektromos járművek működtetésének előfeltétele. A Lithium ion akkumulátor egyik e a legjobb teljesítménnyel rendelkező akkumulátoroknak, a megbízhatósága pedig alkalmassá teszi arra, hogy elektromos járművekbe építsék be.

Forduljon hozzánk bizalommal és vegye igénybe szolgáltatásainkat, ha Önnek is van elektromos járműve! Az elektromos kerékpárok egyre népszerűbbek a járművekkel közlekedők körében, nekik szól a Lithium ion akkumulátor csomag gyártással kapcsolatos szolgáltatásunk. A Lithium ion akkumulátor csomag gyártás mellett a Lithium ion akkumulátor felújításával is keresheti csapatunkat.

Amennyiben aktuális az elektromos kerékpárhoz tartozó akkumulátor vásárlása vagy felújíttatása, érdeklődjön kollégáinknál a részletekről! A honlapunkon szereplő elérhetőségeinken nyújtunk bővebb felvilágosítást!

Téli tárolás!

Ha fontos, hogy a motorkerékpár ne amortizálódjon a téli tárolás alatt, akkor adnék néhány hasznos információt! Ha csak szabad ég alatt van lehetőséged a tárolása, akkor szereld ki az akkumulátort és mielőtt ponyvával letakarnád, terítsd le lepedővel, hogy a szél mozgás ne karcolja a fényezést. Az akkumulátort célszerű feltöltött állapotban szobahőmérsékleten tárolni. Havonta indítsd be a motort 10-15 percre melegedjen be, túráztasd meg! Ha így teszel, nem kormolódik el a gyertya, nem romlik meg a benzin kellemetlen helyeken és a a korróziónak sem adsz zöld útat a dlokk belsejében!

De,ha ezt nem olvasod akkor tudok egy jó motor, robogó, quad szerviz -t!

A téli hideg!

 Talán sokan azért teszik téli álomra kétkerekű társukat, mert fáznak rajta. Ha ez robogó, azt gondolom, hogy ne tegyék! Létezik már egy csodálatos eszköz, mellyel a hidegben való motorozás, olyan érzés, mintha egy szélmentes padon ülne kint. Neve Tucano lábtakaró. Ezt, mindenféle robogóra ajánlom! A Felszerelése nagy odafigyelést igényel, hogy a szél ne fújjon be, fényezés, ne sérüljön, és az üzembiztos rögzítés mellett a mozgást ne akadályozza. Ha ilyenre van szükséged, állunk rendelkezésedre.

Tucano lábtakaró rendelhető, kérem hívjon: 0630/972-0320. Tucano robogó lábtakaró (robogó lábtakaró, lábmelegítő) beszerzését, felszerelését is vállaljuk!

Motorkerékpárok szállítása:

 Ha a motor, robogó vagy quad mozgásképtelen és szomszédja nem szerviz, motorkerékpárját szakszerűen,
erre a célra kialakított utánfutón szervizünkbe szállítjuk. A munka elvégzése után, igény szerint a megadott címre visszaszállítjuk.

MOTOROLAJOK

REPSOL! motorkerékpárokhoz quadokhoz és robogókhoz kifejlesztett csúcsminőségű kenőanyagok. A szervizhez , javításhoz csak a gyári vagy még annál is jobbat!Verhetetlen szaktudással!

Állapotfelmérés:

 Ha Ön használt motort, robogót, quadot szeretne vásárolni, de bizonytalan, vagy bizalmatlan, esetleg fél a lehetséges hibáktól, később felmerülő költségeket sejt, forduljon hozzánk bizalommal. Az átvizsgálást követően tájékoztatjuk a motor állapotáról, esetleges hibáiról, így Ön könnyebben hozhatja meg döntését a vásárlást illetően. Sőt a feltárt hibák alkuképesebbé teszik az árat, és azonnali árajánlattal, legyen az szerviz, javítás, fényezés, esztergálás, gépműhelyes munka, alumínium vagy egyéb fémek hegesztése, bowden javítás, már a kezdetek elején kalkulálni tud.

Műszaki vizsga áremelés várható!

Különféle hírforrásokból hallható, hogy hamarosan drasztikus áremelés várható. A motorkerékpár műszaki vizsga ára közel 7000.- Ft-tal megemelkedik. Amennyiben idén jár le a műszakid, érdemes még az áremelés előtt levizsgáztatnod!

Motor szerviz

Problémád akadt a motoroddal? Nem akarod a haverra bízni a javítást? Egy márkaszerviz meg csak lehúzna? Örömmel várunk szervizünkben, ha a fentiek bármelyike, vagy mindegyike igaz rád. Nálunk jó kezekben lesz motorod. Gyorsan és precízen vállaljuk minden típusú és márkájú motor szervizelését, minden esetben garanciával!

Szolgáltatásaink:

  • Általános szerviz
  • Műszaki vizsgáztatás
  • Sérült motorok kárügyintézése
  • Eladásra felkészítés
  • Állapotfelmérés
  • Gumiszerelés
  • Motorkozmetika
  • Téliesítés
  • Motormosás
  • Gyorsszerviz

Egy motor az úton többet ér, mint kettő a sufniban!

Elromlott a robogód?
Eleged van a buherálókból és kontárokból?
Gyors, precíz munkát vársz el?
Egy megbízható robogó szervizre vadászol? Robogó Szerviz, Robogó Szerviz
Megtaláltad, amit kerestél. Műhelyünkben minden típusú és márkájú robogó szervizelését vállaljuk.

Szervizszolgáltatások:

  • robogó gyors szerviz
  • robogók javítása és általános karbantartása
  • robogó gumik szerelése
  • váz és villajavítás
  • szezon előtti üzembe helyezés
  • átvizsgálás őszi-téli szezonra
  • állapotfelmérés
  • esztétikai hibák javítása
  • kipufogó kiégetés, javítás
  • teljesítménynövelés

Netes útmutatók? A haver tanácsai?

Nem jöttek be? Semmi gond, mi itt vagyunk és teljes körű motor szereléssel állunk rendelkezésedre! Legyen szó egészen apró vagy nagyobb esztétikai hibákról, alkatrészcseréről, alkatrész felújításról vagy teljes átalakításról, esetleg „tuningolásról” mi állunk rendelkezésedre –Motor szerelés szolgáltatásunk mindezekre kiterjed! A motor szerelést akár már aznap elvégezzük, amikor behozod, így mire végzel a sulival, melóval már viheted is! Ha nem vagy itt ,tőlünk akkor is kiemelt bánásmódot kap márkafüggetlenül az összes robogó, motorkerékpár, quad! Vedd igénybe szolgáltatásainkat és mi egy olyan motort adunk vissza,amivel hosszú ideig öröm lesz száguldozni.

Elektromos kerékpár eladás, értékesítés, megfizethető árakon!

Elektromos kerékpár értékesítéssel foglalkozunk, jó helyen jár, ha egy új típusú biciklire szeretné cserélni a régit! Az elektromos bicikli már nem számít olyan nagy újdonságnak, mégis viszonylag keveset látni belőle. Az elektromos járművek az akkumulátor tartozék miatt valamivel drágábbak egy hagyományos kétkerekűnél, de ár-érték arányban viszont megéri számolni velük.

Az elektromos kerékpár értékesítésnél mi sem a legmagasabb árakat célozzuk meg, hanem arra törekszünk, hogy valóban megbízható, jó minőségű közlekedési eszközöket adjunk tovább. Keressen minket bizalommal, ha úgy döntött, hogy az elektromos jármű jobban megfelel az igényeinek! A termék kínálatunkban divatos, piros színben kapható elektromos kerékpárokat talál, amiket lithium ion akkumulátorral szereltünk fel. Az eladó elektromos kerékpárok divatos, kényelmesen használható, biztonságos járművek.

Az elektromos kerékpár értékesítésben a legjobbat szeretnénk nyújtani az ügyfeleknek. Kérdéseivel keressen fel minket a megadott elérhetőségeink egyikén!

Elektromos járműszervizünkben gyorsan elkészül a javítás!

Elektromos járműszervizünkből újra működőképes közlekedési eszközzel távozhat! Az elektromos járműve nélkül már nem is indul el otthonról? El sem tudja képzelni, hogy a rollere, kerékpárja jó időben ne legyen Önnel? Segítünk abban, hogy a jármű meghibásodása ne legyen akadály. Mivel elektromos, akkumulátorral működő használati tárgyról van szó, műszaki problémák kialakulása megtörténhet. Ha elromlik az elektromos eszköz, az még nem jelenti azt, hogy ki is kell dobni. Hozza el az elektromos járműszervizünkbe és mi gondoskodunk a javításról!

Az elektromos járműszervizünkben megtaláljuk a hibát és meg is javítjuk, akár a motorral, az akkumulátorral, akár az elektronikával van a gond. Ha sürgősen szüksége van a kedvenc kerékpárjára vagy rollerére, számíthat ránk, a rövid határidős javítást, szervizt is vállalni tudjuk, megfizethető árakon.

Az elektromos járműszervizünk jól felszerelt, igény szerint pót alkatrészekkel is rendelkezünk. Lépjen kapcsolatba velünk időpontért az elérhetőségeink egyikén!

Robogó szerviz: megteremtjük a biztonságot az utazáshoz! 

Robogó szerviz, ügyfélközpontú, rugalmas szolgáltatás, profi szakemberek, rövid határidők, alapozza meg velünk a biztonságot!

Bizonytalanul működő, problémás robogóval igencsak kockázatos nekivágni például egy hosszabb kirándulásnak, hiszen az út során bármikor felmerülhet olyan komolyabb meghibásodás, ami akadályozza a haladást. Nem célszerű ilyenkor kísérletet tenni a vezetésre, ehelyett mihamarabb robogó szervizhez kell fordulni. Amennyiben Ön még keresi a megfelelő céget ezzel kapcsolatban, ne kutasson tovább, mert mi a maximumot nyújtjuk az ügyfelek számára!

Robogó szervizünkben olyan gyakorlott, tapasztalt szakemberek dolgoznak, akiknek semmilyen meghibásodás nem jelenthet kihívást. A javítás után ismét biztonságos körülmények között utazhat, így a kellemes kikapcsolódást semmilyen probléma nem szakíthatja félbe. Szolgáltatásunk rugalmas, gyors, garantáljuk, hogy elégedett lesz velünk.

Áraink kedvezőek, így bárki számára könnyedén elérhetők vagyunk. Bővebb információkért forduljon hozzánk bizalommal a megadott elérhetőségeinken!

Bowden gyártás kedvező feltételekkel!

bowden gyártást minden esetben érdemes szakértő csapatra bízni, ha megbízható, hosszú élettartamú alkatrészt szeretnénk. Ahogy a járműben minden, úgy a bowden is tönkre mehet, ez ellen sajnos nem lehet mit tenni. Természetesen ilyenkor a problémát mielőbb meg kell oldani, és sok esetben a leggyorsabb és legjobb megoldást a bowden gyártás.

Motorszervizünk nagy tapasztalattal rendelkezik ezzel kapcsolatban, szükség esetén érdemes hozzánk fordulni. A bowden gyártás során kiemelt figyelmet fordítunk a magas minőségre, de ugyanakkor arra is törekszünk, hogy a lehető legrövidebb időn belül teljesítsük a megrendeléseket. Az általunk gyártott alkatrészek hosszú távon is megbízhatóak, strapabíróak, így nem kell attól tartani, hogy néhány hónap múlva újra le kellene őket cserélni. 

Amennyiben kérdése merült fel a bowdenekkel kapcsolatban vagy spirál gyártásra van szüksége, a legjobb helyen jár! Forduljon hozzánk bizalommal a honlapunkon megadott elérhetőségeinken, munkatársaink készséggel állnak rendelkezésére! 

Motorszervizünkben a legjobb kezekben vannak a járművek! 

Motorszervizünkben minden problémára tudjuk a megoldást, ügyfeleinket színvonalas, megbízható szolgáltatásokkal várjuk!

Ahogy a személygépkocsiknál, úgy a motoroknál is előfordulhatnak meghibásodások. A javítást sokan nem bízzák a véletlenre. A legjobb, legfelkészültebb szakembereket szeretnék megtalálni a munkálatokhoz, így a tulajdonosokat nem érhetik kellemetlen meglepetések a szerelés után. Amennyiben Ön is keresi még az elvárásainak megfelelő szakembereket, ne kutasson tovább, mert motorszervizünkben nem csalódhat!

Motorszervizünkben tapasztalt, gyakorlott szakemberek foglalkoznak a hibás járművekkel. A hosszú évek során rengeteg problémás esetet oldottak meg, számukra semmi sem jelenthet kihívást. Műhelyünkben minden professzionális eszköz rendelkezésre áll, amik szintén fontos szerepet töltenek be a minőségi javításban. Szerelőinknek a rövid határidők is fontosak, nálunk nem kell több héten át várnia a jármű helyreállítására.

Műhelyünkben a legjobb kezekben vannak a motorok, tapasztalja meg Ön is szolgáltatásunk előnyeit, és keressen bennünket bizalommal a javításhoz!

Elektromos kerékpár értékesítés és eladás az egyedi igényekhez igazodva!

Az elektromos kerékpár a hagyományos kerékpárok modern változata, ami már akkumulátorral működik. A Lofty city elektromos kerékpárok értékesítésével foglalkozunk, ezeket a járműveket lithium ion akkumulátorral készítjük. A lithium ion akkumulátor előnyei közé tartozik a könnyű súly, a kiemelkedő teljesítmény és a hosszú élettartam.

Az általunk értékesített elektromos kerékpárokat többféle színben is meg lehet rendelni, az átlagos elektromos kerékpároktól eltérően 24'-es kerékmérettel. A kerékpárba többféle kapacitású akkumulátort is tudunk szerelni, a megrendelő igényeihez igazodva. Az akkumulátorok kapacitása 8 és 20 ah között mozog, ez a kerékpár vétel árát is meghatározza. Lehetőség van lithium akkumulátor csomag megrendelésére is, egyedi igények alapján.

Az elektromos kerékpár értékesítés és eladás a rövid határidővel gyártott kerékpároknak köszönhetően vásárlóbarát jellemzőkkel rendelkezik. Keressen minket bizalommal és rendeljen kitűnő ár-érték arányban készülő elektromos kerékpárt!

Robogó szerelő segítségére állapotfelméréshez is szükség lehet!

>Robogó szerelőhöz sokan csak akkor mennek, amikor meghibásodott kedvenc járgányuk, azonban érdemes többször is felkeresni a szervizt, ezzel számos kellemetlen szituációt megelőzhetünk.

Az egyik helyzet, amikor érdemes egy megbízható robogó szerelő segítségét kérnünk, az egy robogó adás-vétele. Az eladónak és a vevőnek is az az érdeke, hogy pontosan tudja, hogy az adott robogó milyen állapotú, vannak-e hibái, illetve igényel-e valamilyen javítást. Ezért érdemes egy szakértő véleményét kikérni, és megvizsgáltatni a járművet még az üzlet megkötése előtt.

Már meglévő jármű esetén is érdemes bizonyos időközönként felkeresnünk egy robogó szerelőt, még akkor is, ha nincs – számunkra – látható hiba. Sok esetben ugyanis, amikor a tulajdonos még nem vesz észre semmit, egy tapasztalt robogó szerelő már láthat bizonyos előjeleket, ha valamelyik alkatrész javításra vagy cserére szorul. Ezzel megelőzhetünk egy lerobbanást, vagy azt, hogy a kis hiba további gondokat okozzon.

Keresse fel robogó szerelőinket bizalommal!

Motor szervizünkben minden hibára van megoldás!

A nyár ideális időszak ahhoz, hogy a motorosok kedvenc járműveiken utazhassanak, azonban, mint más műszaki berendezésekkel, úgy a kétkerekű járművekkel is felmerülhetnek kisebb-nagyobb meghibásodások, amelyekre értelemszerűen a tulajdonosok minél hamarabb szeretnének megoldást találni. Ha Ön is hasonló helyzetben van jelenleg, és a balesetveszély miatt nem meri használni járművét, döntsön motor szervizünk mellett!

Motor szervizünk szakemberei nem ismernek lehetetlent a hibakeresést illetően, így, ha bennünket választ, biztos lehet abban, hogy a probléma tényleges forrása lesz megszüntetve. Ennek köszönhetően nemcsak újra biztonságban használatba veheti kétkerekű járművét, hanem rövid időn belül nem fog újabb probléma fellépni, így az ismétlődő szervizelés miatt sem kell bosszankodnia.

Motor szervizünk rugalmas feltételekkel és magas színvonalú szolgáltatásokkal várja a járművek tulajdonosait. Ne kössön kompromisszumot, nem szükséges mellőznie motorját ebben a jó időben! Szolgáltatásaink igénybevételéhez forduljon hozzánk bizalommal elérhetőségeinken!

Nem indul? Robogó szervizünkben erre is találunk megoldást!

A robogó egy praktikus, kényelmesen működtethető, költséghatékony közlekedési eszköz. Az ember csak felveszi a bukósisakot, felül a robogóra, beindítja, és már mehet is a dolgára. De mi történik, ha a robogó egyszer csak nem indul, minden ok nélkül néma marad? Az okok megvannak, csak meg kell találni őket, amit egy robogó szervizben meg is oldanak a szakemberek.

Forduljon bizalommal robogó szervizünkhöz; ha robogója nem indul, mi megtaláljuk a válaszokat, és kijavítjuk a hibákat! Természetesen számos oka lehet annak, ha egy robogó néma és mozdulatlan marad. Előfordulhat, hogy nagy valószínűséggel a variátor, a karburátor, vagy a kuplung környékén kell keresni a meghibásodást. Ha a gép nem indul el, vagy csak nem húz rendesen, ezek az alkatrészek okozhatják a problémát. Az is lehet, hogy elektronikai hiba áll a háttérben, de ugyanígy az üzemanyaggal, az üzemanyagrendszerrel is gond lehet, ami tisztításra szorul, de kiéghet a gyertya is. Megannyi lehetőség, aminek feltárását érdemes szakemberre bízni.

Keresse fel robogó szervizünket elérhetőségeink egyikén, és kérjen időpontot!

Itt az ősz – Készüljön fel a szélsőséges időjárásra motor szervizünkben!

Ugyan még javában tart a jó idő, de a hosszan kitartó, esős napok már bármikor beköszönthetnek és fontos, hogy erre nemcsak a gépjármű tulajdonosok, hanem a motorosok is felkészüljenek. Ha Ön is tisztában van az előkészületek fontosságával kétkerekű járművével kapcsolatban, és ezért inkább szakértőhöz fordulna, jöjjön el motor szervizünkbe!

Motor szervizünkben munkatársaink minden olyan tanáccsal el fogják látni Önt, amik hozzájárulnak ahhoz, hogy biztonságosan utazhasson kétkerekű járművével még a legszélsőségesebb időjárási körülmények között is. Természetesen a jármű műszaki ellenőrzése sem maradhat el, és ha motor szervizben dolgozó munkatársaink úgy ítélik meg, ilyenkor egy-egy alkatrész is lecserélésre kerülhet. A szezon előtti ellenőrzést nem szabad mellőzni, hiszen ebben a formában nem veszélyezteti saját és mások testi épségét sem, ráadásul így kétkerekű járműve is képes lesz megőrizni a megfelelő műszaki állapotát.

Várjuk motor szervizünkben ősszel is, szolgáltatásunk igénybevételéhez vegye fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeinken!

Motorja a téli hónapok alatt is jó kezekben lesz!

A késő őszi időszakban még nagyobb veszély leselkedik kétkerekű járgányunkra, és ez alatt nem csupán a csúszós, esős utakon gyakrabban előforduló balesetekre kell gondolni. A hideg idő könnyedén felerősítheti motorkerékpárunk már meglévő, addig apróbbnak hitt problémáit is. Ezeket érdemes már súlyossá válásuk előtt felismerni és hatékonyan szervizelni.

Ehhez viszont olyan motorszerelő szükséges, aki nem csak az adott motorkerékpárt ismeri behatóan, hanem a különböző évszakok és időjárási viszonyok ráhatását is. Fontos, hogy az adott motorszerelő megfelelően diagnosztizálja a problémát, és munkanaplóban vezesse is azt a megfelelő átláthatóság érdekében.

Műhelyünk motorszerelő szakemberei sasszeműek és precízek, így ha ránk bízza motorját, biztos lehet abban, hogy a nedves, csúszós időre tökéletesen felkészített járművet kap vissza. Ha pedig telelni tenné el motorját, szakszerű tanácsokat kaphat elérhetőségeinken a problémák megelőzésével kapcsolatban. Vegye fel velünk a kapcsolatot!